Alpentour Trophy 2016

 

Ha június, akkor ismét irány Schladming és az Alpentour Trophy. Nekem ez az A VERSENY, ami miatt érdemes egész évben edzeni és szenvedni.

20160612_192753 másolataAT_03-8806

Idén végül öten érkeztünk Magyarországról, hogy több kategóriában is megméressük magunkat. Én ismét a szokásos amatőr korosztályos csoportomba neveztem. Sajnálatos módon pont a verseny előtti másfél hónapban nem tudtam rendesen felkészülni előbb kéztörés, majd Csege vakbél műtétje miatt, ezért a tisztes és biztos teljesítés volt az elsődleges cél.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az időjárás kegyes volt hozzám, borús és esős időben nekem jobban megy a szenvedés, mint kánikulai melegben. Szerencsére ezen a terepen inkább folyós a sár, ezért nem ragad fel a bicikli kerekére.

AT_01-7899

A verseny nem változott a korábbi évekhez képest. Három napig a schladmingi Planai sí és bringapark pálya befutója adta a rajt és cél területet, míg utolsó napon egy egyenkénti indítású hegyi időmérő keretében kellett a Planai csúcsára feltekerni.

AT_02-8521 sportograf-79898769 sportograf-79900258 AT_02-8746

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Már az első napon éreztem, hogy idén sokkal nagyobb a tempó, jóval erősebb versenytársak érkeztek a világ minden tájáról. Az online nevezéskor 400 főben limitált jelentkező szám végül 500 felettire duzzadt. Az elit mezőnyt több világbajnok és olimpikon indulása is emelte, hisz a verseny besorolása UCI S1 szintű, azaz értékes pontokat és nem mellesleg nagy pénznyereményeket gyűjthetnek a profi kategóriákban eredményesek. A főszervező, Gerhard Schönbacher Tour de France múltjából eredő régi hagyomány, hogy a versenyt abszolút utolsóként teljesítő bringás is kap emlékkupát. Idén ezt egy kedves kolumbiai „öregfiú” vitte el.

sportograf-79900820 sportograf-79899530 AT_02-8764 AT_03-2714 AT_01-8173OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Többekkel egyetértésben nyugodtan állíthatom, hogy ez a környék legnívósabb több napos hegyikerékpáros rendezvénye. Nagyon jó, hogy utazgatás és napi csomagolások nélkül egy központtal megoldva lehet indulni és megérkezni, így könnyebb és kényelmesebb regenerálódni és felkészülni a következő napi szakaszra.

POMELO_20160608163504_org

Az eredményhirdetéssel és a napi szakaszról szóló vetítéssel egybekötött bőséges esti svédasztalos vacsorák sem jellemzőek más rendezvényekre. Ekkor használtam ki én is a lehetőséget, hogy készíttessek egy közös fotót a 2015-ös MTB maraton világbajnokkal, Alban Lakatával: http://www.pinkbike.com/news/uci-world-marathon-championships-2015.html

IMG_6307 AT_03-2726

Tavaly nagy harc volt az első helyért, melyet végül az utolsó szakaszon fordítva 1 másodberccel az olasz Tony Longo nyert meg Alban Lakatával szemben. Idén Longo már korábban bebiztosította a győzelmet honfitársa Fabian Rabensteiner előtt, míg a harmadik helyet a szintén olasz Daniele Mensi szerezte meg. A nőknél hatalmas fölénnyel az osztrák Christina Kollmann lett az első.

AT_04-9248

Hazánkból az elite master kategóriában Bogár Gábor az igen jónak számító 6. helyen végzett. Az ő véleménye szerint is ez egy nagyon nehéz, technikás pálya, ahol évről-évre egyre gyorsabb az iram.

AT_03-2751

A tavalyi utolsó szakaszon történt váltótörés után tartottam a technika ördögétől, ezért minden este nagyon átnéztem a biciklimet. A harmadik napon ennek ellenére is lelazult a hátsó féktárcsám és emiatt ki kellett állnom szerelni. Szerencsére nem okozott galibát és gyorsan ment a javítás is, amivel már ki is tartott a célig.

sportograf-79898926 sportograf-79900820 sportograf-79902533

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

sportograf-79907287

Végül a négy napos versenyen majdnem ugyanazt az összesített időt tekertem, mint két évvel ezelőtt, amivel akkor a 30. helyre voltam jó. Talán ment volna egy kicsit gyorsabb tempó is idén, mert nem éreztem azt a fáradtságot, mint tavaly, de óvatos voltam a gyengének érzett formám miatt. No, meg a már említett kemény mezőny miatt igazán mindegy lett volna, hogy kicsit nagyobb a hajtás, nem sokkal lettem volna előrébb az elért 54. helyezésemnél. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok csalódott, életem legszebb versenyén vettem részt. Remélem, hogy jövőre is visszatérhetek ide, hogy végre elnyerhessem az esti tombolán szokás szerint kisorsolt áhított stájer bőrgatyát is.

A verseny után szokás szerint maradtunk még egy hetet a családdal. Szállásunkat áttettük a nyugodtabb és magasabban fekvő Vorbergbe.

20160613_152721 másolata

Innen több bringás kiruccanásom / kiruccanásunk volt.

20160613_170257 másolata

Sajnos, az időjárás nem tette lehetővé, hogy elmenjünk a schladmingi strandra, cserébe inkább sétáltunk, illetve túráztunk biciklikkel és gyalog is: Tandemmel körbejártuk Ramsau környékét. Én újra feltkertem a Dachsteinre és a Rittisbergre. Volt egy tartozásunk magunknak a Riesachsee-hez vezető vízesés komplexum, azaz a Wilde Wasser végigjárásával. Idén a szakadó eső sem állíthatott meg már minket.

20160614_124431 másolata 20160614_152924 másolata 20160614_152931 másolata20160614_14180620160614_152621 20160614_142650 20160614_150758

És persze nem hagyhattuk ki a legjobb környékbeli szórakozásokat sem, azaz a hochwurzeni DH gokartot, a stoderzinkeni Zipline-t és a Rittisberg oldalában létesített bob pályát.

POMELO_20160616133600_fast image-0.02.01.3812740e6050c52d5fd831ff1575523718fa7e4ad7caa1a090f83470cfde9ec7-V 20160616_141640

20160616_143624

zipline20160615_132318 másolata 20160617_102244

…és persze a szokásos Planai DH-zás sem maradhatott el.

POMELO_20160608161007_fast

20160610_165606 másolata 20160610_164310 másolata 20160610_164136 másolata

www.alpen-tour.at

magyar nyelvű film a Bikemag.hu párosról:

www.mediaklikk.hu/video/bringasport-magazin-9-resz/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.